Szászrégen kőkorszakból lakott terület, dákó-római periódus, amit a régészeti felfedezések tanúsítanak: kőbalta, kerámia, érmek és más hasonló tárgyak amelyeket Szászrégen és környékén találtak. A római jelenlétnek nyomai a maroskeresztúri kőtáboron, Szászrégenen át, a marosvécsi római táborig találhatok, összekötve egy nagy római főúttal Dedrádszéplaktól Szászrégenig.
A X – XII. században a magyar törzsek Erdélybe érkeznek. A magyar királyok vezetése alatt, kezdve Géza (972 – 997) és II. András (1205-1235) Erdélyt elfoglalják és telepesítik székelyekkel és szászokkal. Szászrégennek nagy része is telepesítve lesz. 1192 és 1196 között, III. Béla király uralkodása alatt, szászokat telepítenek Rin és Moselle környékéről Magyarország felé, majd Erdély egyes részeire .
A szászok voltak a legmasszív és a legtömörebb telepes csoport akik ellepik a Barcaságot, a Radna bányászati központját, Beszterce környékét, Tekét, Petelét, Szászrégent, Dedrádszéplakot, Bátost, Vajolát, majd Felső Idecset és Alsó Idecset. Az 1190-es év a szász gyarmatosítás kezdetének éve Erdélyben. Városunk első írásos dokumentuma 1228-ból származik. 1427-ben december 7-én V-ik Márton pápa által kiadott, pápai okiratban Szászrégent mezővárosként, latinul oppidum emlitik. A város első címere állítólag 1427 böl származik.
Miután a magyar lakosság 1531-ben átvette a kálvinizmust, húsz évvel később, a szász egyház, evangélikus lett. 1661. január 1-én fontos eseményre kerül sor városunkban ugyanis itt ülésezik az Erdélyi Országgyűlés és a Kemény herceget választja meg Erdély fejedelmének.
1773-ban II. József mint Mária Terézia társregense látogatta meg Szászrégent, majd 1786 július 22-én tért vissza, ezúttal császárként. 1853-ban számos szász-vidéki kereskedő tutajostársaságot hozott létre, amely a 19-ik. század végéig a Maroson a faanyagkereskedelmet irányította.
KÉPGALÉRIA
